A sunyiság büntetése [restored]
Kategória: hétköznapi | Wednesday, September 2, 2009 | Cimkék: hétköznapi
Ma volt “szerencsém” premier plánban végignézni, ahogy egy vezetéstechnikán páros lábbal átrugdalt női vezető, lezúzott egy parkoló autót, majd faarccal áll odébb.
Első körben hősünk beparkolt a velem szemközti helyre, de valami zavart érezhetett az erőben, így következett a második kör -a tolatásé- melyben a “Nadehogyan?” volt a döbbenetes.
Először nem is hittem a szememnek, mert jól láthatóan a nő is érezte, hogy valami nem klappol, így tő gázzal próbált kikecmeregni, miközben vadul tekintgetett hátra és egyáltalán nem érdekelte, hogy az előtte lévő autó igencsak mocorog, ami az utas nélkül parkoló járműveknek nem túl gyakori jellemzője. Ráadásként miközben a kis Corsa oldala fáradtan adta fel a küzdelmet a nagydarab Megane lökhárítójával szemben, keletkezett némi zajongás is, amit pláne nehéz volt nem meghallani.
A manőver befejeztével hősünk kb. hét méterrel odébb, a bejárathoz közel parkolt le, majd teljes nyugalommal bevonult a bevásárlóközpontba, jól láthatóan nem azért, hogy a betétlaphoz kérjen tollat.
Gondosan felírtam a rendszámot és a telefonszámomat, gondoltam kirakom a szélvédőre, de időközben odaért a lezúzott autó tulajdonosa is, így szóban vázoltam fel neki a helyzetet. Nyugodtan felmérte a kárt, majd lefotózta magának a vétkes gépjárművet és nekiállt telefonálgatni.
Távozás előtt még odaadtam neki a telefonszámom -tanúskodás esetére-, de egy félmosoly kíséretében biztosított róla, hogy nem valószínű, hogy hogy szüksége lesz rá, mondván “megvannak a kapcsolatai”. Mondjuk volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem az ügyvédeire gondolt, inkább a munkatársaira, akikkel sokat dolgoznak a napon(ezt a bőrszínből tippeltem) és hozzá hasonló, stramm felépítésű legények lehetnek.
Nos, ennyi a történet, melynek La Fontaine-i magasságokba nem emelkedő erkölcsi mondanivalója: Ha már olyan hülye vagy, hogy nem tudsz vezetni és mások autóját zúzod le, legalább ne próbálj ellépni, mert könnyen utolérhet egy kisautó nagydarab gazdája.




Leave a Comment