Horvátország első nekifutásra [restored]

Kategória: hétköznapi | Wednesday, September 30, 2009 | Cimkék: hétköznapi > horvátország

Két hete végre eljött a pillanat, mikor életemben először átléptem a horvát határt és megfürödhettem az Adriai-tengerben. Emlékek pár sorban.

Seget Vranjicában dekkoltunk egy hetet, közben bejártuk a környező nagyvárosokat (Trogir, Split, Sibenik), bár közel sem eleget, mert az esetek nagy részében vagy az előző esti programokból próbáltunk felépülni, vagy élveztük, hogy minden előrejelzés ellenére csodálatos, napsütéses időnk volt. De amit az egy hét alatt láttunk, meggyőzött minket arról, hogy máskor is érdemes lesz visszamenni, bár legközelebb más területre utazunk, elvégre minek minden évben ugyanazt megnézni.

Szerencsénkre a tenger még kellően meleg volt ahhoz, hogy a nap nagy részében a víz tetején lebegjünk és fókázzunk a halak után, mondjuk az én esetemben ezt sikerült kicsit túlzásba vinni, mert a só több helyen kimarta a bőröm és másfél hétig nem nagyon tudtam a hátamon feküdni az erőteljes leégés miatt. Amúgy ezúton is üzenem az egyik halásznak -bár tudom soha nem jut el hozzá-, hogy bocsi a varsák partra rángatásáért, ott és akkor jó mókának tünt a csapdába esett halakat kimenteni. Szerencsétlen mit össze bolyonghatott GPS-el a kezében mire rájött, hogy valaki hülye volt. Mondjuk azt a pár hülyét nem lett volna nehéz megtalálni, mert érkezésünk másnapjától kezdve, majdnem minden este bemutattuk a falunak milyen a magyar boogie, így a kocsmában gyorsan előkelő vendégek lettünk.

Persze nem csak az ivászatról szólt az üdülés, párommal imádunk túrázni, városokban bolyongani, de ahogyan már fentebb is említettem, erre nem túl sok lehetőségünk volt, mivel a csapat jó része gyakran süllyedt inaktivitásba. Ráadásul elkövettük azt a hibát, hogy a hosszú szárú túranadrágokat itthon hagytuk, márpedig az ottani összefüggő, szúrós bokrok tengere nem igazán teszi lehetővé a hegymászást enélkül. A természetjárást végül a hazautazás napjára hagytuk, amikor beugrottunk a Krka nemzeti parkba, de a társaság nagy része nem igazán érezte át a hely szépségét, így csak végigrohantunk, fürödni, túrázni nem sikerült.

Mindent összevetve, nekem nagyon tetszett ez az egy hét. Érdekes volt déli szomszédainkat kicsit közelebbről megismerni, remélem még adódik pár alkalom az életemben, amikor lemehetek.

Ami tetszett:

• A nagyvárosok óvárosai.
• Csöndes faluk, nyugodt tengerpartok.
• Normális utak.
• Tengeri halakból sütött ételek. A folyami halakhoz képest ég és föld a különbség, az előbbi javára.
• Karlovacko. Megkockáztatom, számomra ez a legfinomabb sör.

Ami nem tetszett:

• A legtöbb boltban, piacon csak horvátul beszélnek. Ha már egyszer a külföldiekből él a fél lakosság, ideje lenne megtanulni nyelveket beszélni.
• Balkáni közlekedés. Tábla/lámpa/felfestett jelek csak iránymutatás a szemükben, nem betartandó szabály. Ugyanakkor a teljesen kaotikus közlekedésükben is tudnak egymásra vigyázni.
• Nagyon tartózkodóak. Nem sok mosolyt, kedves köszönést kaptunk.
• A szocializmus kőkeményen meglátszik a nagyvárosokon. Pusztulat, betontenger, szeméthegyek.
• Dagálykor mázsaszámra érkezik a szemét a partokra, nagyon lehangoló.
• Csöppet elszálltak az árakkal. Néha elkerekedett a szemünk a számlák láttán.
• A rövidek borzalmasak, a borok furák az én ízlésemnek.

Ami furcsa:

• Betonfetisizmus. Mondjuk ilyen kőtengerrel ez valahol érthető is, nádtetős házakat valóban problémás lenne építeni.
• Split-ben látott panelházak. Teljesen szürreális az egész, mintha csak azokat az elemeket rakták volna be, amelyeknek a tulajdonosa időben fizetett. Legóvár-élmény megvolt.
• Csokis lángos, fahájjal, porcukorral. Mondjuk volt szabvány fokhagymás-tejfölös is, de az előbbi akkor is beteg.
• Kőkerítések a hegyeken. Én tűzvédelmi okokra tippeltem, de van valaki aki tudja az igazi okot?

És végül: Ki mit tart Horvátországban zarándoklatra érdemesnek, kihagyhatatlan élménynek?

Tweet

Nincs hozzászólás »